Diáksport

 

A községünkben megyei I. osztályú női kézilabda klub működik. Leány tanulóink rendszeres sporttevékenysége érdekében az iskolában létrehoztunk egy kézilabda sportszakosztályt.

 

Harmadik osztályos kortól előkészítő csoportokban heti egy, 5. osztálytól heti kettő edzést tartunk. Rendszeresen szerepelünk a megyei amatőr kézilabda diákolimpián, ahol minden évben a III. és IV. korosztályban az 1 – 3. hely valamelyikét szereztük meg.

 

A tavalyi és folyamán a III. korosztályban megyei bajnokok lettünk.

 

Rendszeres meghívottjai vagyunk a Nemzetközi Barátság Játékoknak, ahol csapatunk horvát, szlovén és bosnyák korosztályos csapatokkal mérkőzik meg évről évre.

 

Fiú tanulóink a labdarúgó szakosztály keretében versenyeznek, valamint indulnak a megyei amatőr labdarúgó diákolimpián.

 

Tavaly előkelő 3. helyezést szereztek meg a bajnokság során.

 

A mindennapos testnevelés keretében zenés harcművészeti, akrobatikus rock and roll és karate edzéseket tartunk, amit tanulóink kortól és nemtől függetlenül látogathatnak.

 

Tornacsarnokunkat a környező községek is megirigyelhetik.

 

Rendszeres edzéseket tartanak itt különféle sportok kedvelői számára délutánonként és esténként is. Mindenféle korosztály megtalálhatja a számára legmegfelelőbb edzésformát.

 

Legnépszerűbb sportágunk a kézilabda, ezt bizonyítja a sok-sok oklevél és megnyert kupa.

 

Kihasználjuk a hegykői termálfürdő lehetőségeit: minden nyáron önköltséges úszótanfolyamot indítunk a SÁ-RA Termál Kft. támogatásával, valamint egész éves úszásoktatás folyik az első és a második osztályosoknak heti 1 alkalommal az Aquarázs Rekreációs Sportegyesület szervezésében.

Kapcsolat

Cím

9437 Hegykő, Iskola u. 7-9.

E-mail cím

titkarsag@altisk-hegyko.edu.hu

Telefon

+36-99-/540-040

tovább

© 2011 | Fertő-táj Általános Iskola | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum

Feki Webstudio @ 2011 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás