A Maskara diákszínpad
Iskolánk egyik példaértékű tevékenysége a diákszínpad munkája. A diákok 3. osztálytól vehetnek részt a munkában. De tulajdonképpen ez nem is munka, hanem inkább péntekenként a heti fáradtság feloldása, levezetése.
Minden évben egy újabb darabot állítunk a színpadra. Folyamatos résztvevői vagyunk ezekkel a színpadi művekkel a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztiválnak. És nem csupán résztvevői, hanem nyertesei is. Az elmúlt években több ezüst minősítést is kaptunk a megyei versenyeken, sőt a KIRE ÜTÖTT EZ A GYEREK? című színpadi játékunkkal továbbjutottunk a megye legjobbjaként a dunántúli regionális megmérettetésre is, ahol szintén szépen megálltuk a helyünket.
A tanulók a darabok próbái alatt igazi közösséggé forrnak össze. Dramatikus és csapatépítő játékokkal megismerhetik egymást, sőt mélyebben önmagukat is. A 8. év végéig sok diák marad évről évre közöttünk, sőt még utána is, hiszen vendégként az őszi előadásunkra is vissza-visszajárnak.
Darabjainkkal a versenyen való megmérettetésen kívül iskolánk diákjai és a szülők előtt is többször fellépünk, valamint állandó szereplői vagyunk a fertőhomoki DIÓFESZTIVÁL-nak is.
Kissné Kóczán Gyöngyi
diákszínpadot vezető pedagógus