A hegykői Fertő-táj Általános Iskola
Bolla Géza gyermekkórusának bemutatása
A hegykői iskola kórusa 37 év óta sikeresen működő énekkar. Tagjai 8-14 éves diákok, akikkel heti 1 alkalommal próbálok az iskolában. A kórust jómagam 1992 óta vezetem folyamatosan.
Iskolánk létszáma 180 fő, ebből 27 fő a kórustag.
A Győr-Moson-Sopron vármegyében tartott Éneklő Ifjúságon állandó résztvevők voltunk és vagyunk. Mindig a legjobbaknak járó díjakat vehettük át: nívó díjak, arany oklevelek, Év kórusa (2002, 2004, 2015), arany oklevél „Diplomával” (2003, 2005, 2007, 2009, 2014, 2015, 2016, 2018), országos dicsérő oklevél (2006, 2018). Az Éneklő Ifjúság megyei díszhangversenyére is több ízben meghívtak: kétszer szerepeltünk Kapuváron. 2001-ben a megyei díszhangverseny - Sopronban - az országos rendezésű „Éneklő Ifjúság Szakmai Napok” keretében zajlott, ahová vidéki kórusként bennünket hívtak meg.
Kivettük a részünket a millenniumi ünnepségsorozatból is:
- Sikeresen szerepeltünk a „Kultúrával a Nyugat Kapujában Nemzeti Fesztivál 2000” programján Fertőendréden.
- Többször színesítettük műsorunkkal a környék millenniumi zászlóavatási ünnepélyeit.
Többször szerepeltünk a fővárosban is:
- 1997-ben a „Zenés délelőttök Budapest múzeumaiban” című hangversenysorozat keretében a Néprajzi Múzeumban adtunk műsort.
- A budapesti Szt. Erzsébet - templomban minden évben megrendezett Pünkösdi Kórustalálkozónak vagyunk gyakori résztvevői, 2023 májusában utaztunk ide tizedszer: www.punkosdi-korustalalkozo.rotunda.hu. Művészeti vezető: Tóthné Mózer Annamária.
2002-ben hívtak meg először a soproni nemzetközi kórustalálkozóra (International Choirfestival, Hungary, Sopron), melynek művészeti vezetője Dárdai Árpád karnagy úr volt. Nagy örömünkre ennek a rendezvénynek is állandó vendégei lettünk, mert folyamatosan részt vettünk ezen 2003-ban, 2004-ben, és 2005-ben is: Itt ismertük meg azt a török kórusvezetőt, aki meghívott 2006-ra Törökországba, Isztambulba.( 2006. április 27-30.: a KÜLTÜR 2000 SCHOOL fesztiválján vendégszerepeltünk a török fővárosban).
Külföldi szerepléseink helyszíne 2006 előtt: Wilhering és Siegendorf (Ausztria), valamint egy felvidéki körút a fertődi zeneiskolával (Szlovákia).
Kórusunk névadója: Bolla Géza, aki a hegykői vegyeskar híres karnagya volt az ötvenes években, mikor országszerte virágzott a kóruskultúra. Jó barátja volt Kodály Zoltánnak és Bárdos Lajosnak is. A névadó hangversenyre itthon, Hegykőn került sor 1997-ben.
Állandó szereplői voltunk a soproni Dalos-hegyi kórustalálkozónak, melyet minden évben több száz diák részvételével rendeztek meg a TV-torony lábánál. A kórusnapló dokumentálja. Ennek az eseménynek az utódrendezője: az Erdő Ajándéka Alapítvány (www.erdoajandeka.hu). Fő szervezője Szabó Miklós erdőmérnök, aki elindította az Énekelj az erdőben mozgalmat, melynek részesei voltunk és vagyunk 2022-től.
2003. decemberében részt vettünk a Kodály Zoltán III. Magyar Kórusversenyen, melyre azért nevezhettünk be, mert „Év kórusa” címet kaptunk. (100 pontból 70,6 pontot értünk el)
A verseny résztvevőit számba véve falusi kórusként csak mi szerepeltünk. Felejthetetlen élmény volt a pesti Vigadó csodálatos hangversenytermében fellépni.
Az itteni versenyprogramunkból és egy-két eddigi repertoárszámunkból állítottunk össze egy CD-re való műsort, így a hegykői polgármesteri hivatal jegyzőjének köszönhetően meg is jelent a kazettánk 2004 januárjára, Virág és pillangó címmel.
2003 októberében ünnepélyes keretek között megkaptuk Hegykő Község Önkormányzatától a „Hegykő Községért” díjat. Valójában akkor döntötték el, hogy megkapjuk ezt a címet, amikor a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Örömkoncerten szerepeltünk 2003. augusztus 19-én a Hősök terén, Budapesten. Nagy megtiszteltetés volt számunkra a több ezres kórusban énekelni Záborszky Kálmán vezényletével úgy, hogy Győr-Moson-Sopron megyéből csak a mi kórusunk volt ott.
Minden esztendőben ünnepi anyák napi koncertet tartunk a helyi Szt. Mihály-templomban.
Büszkék vagyunk a cserekapcsolatunkra: a szentegyházi (Székelyföld) Gyermekfilharmónia ének- és zenekarára. Vezetőjük a Magyar Örökség-díjas Haáz Sándor. A 150 fős Európa-hírű együttest már öt alkalommal (legutóbb 2022 karácsonyán) vendégül láttuk Hegykőn, és a Bolla Géza gyermekkórus is szerepelt viszonzásul hatszor (2007, 2010, 2012, 2014, 2017, 2019) Szentegyházán, a Gyermekfilharmónia fesztiválján. Szeretnénk, ha a kapcsolat élő maradna, és minél többet találkozhatnánk a határon túli gyerekekkel akkor is, ha majdnem 1000 km a távolság! Honlap: www.fili.ro
A Bolla Géza gyermekkar - mint referencia értékű kórusmunka - ún. jó gyakorlatként is szerepel. Az iskolánk honlapján ez is olvasható, valamint az aktuális szereplésekről készült tudósítások szintén: www.hegykoiskola.hu
Iskolánk a kórusmunka, a folyamatos tehetséggondozás elismeréséért „Regisztrált tehetségpont” - címet kapott (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége-MATEHETSZ, 2014). 2016.október elsején „Akkreditált kiváló tehetségpont”-címmel tüntették ki az intézményünket, 2020-ban pedig ugyanezt a címet másodszor nyertük el.
A világjárvány alatt a kórusmunka 2020. márciusától szünetelt.
2022. őszétől újra szerveződött a kórus.
A kórus eredményei,kiemelt külföldi és hazai fellépései 2008-tól:
- 2008. március 16-20.: MUSICA MUNDI-NEMZETKÖZI kórusfesztivál, RIVA DEL GARDA, Olaszország. A G1 kategóriában indultunk. Eredményünk: EZÜST oklevél IV. fokozat. Az elért pontszámunk: 13,69.
- 2009. március 17.: Éneklő Ifjúság, Sopron. Eredményünk: ARANY oklevél diplomával. (KÓTA)
- 2009. április 24.: fellépés a soproni Dalos-hegyi kórustalálkozó díszhangversenyén a Liszt F. Konferencia Központban.
- 2009. május 29.: fellépés a budapesti Szt. Erzsébet-templom pünkösdi kórustalálkozóján.
- 2010. április 30.: Dalos- hegyi kórustalálkozó, Sopron
- 2010. május 6-9.: Az erdélyi cserekapcsolat következő állomása: részt vettünk a szentegyházi (Románia) Gyermekfilharmónia fesztiválján („Fili”-napok).
- 2011. május 13.: Éneklő Ifjúság mosonmagyaróvári bemutató: Arany oklevél. (KÓTA)
- 2011. június 9.: Fellépés a budapesti Szt. Erzsébet-templom pünkösdi kórustalálkozóján.
- 2012. május 1-6.: Fellépés a szentegyházi (Erdély) Gyermekfilharmónia 30 éves fennállása alkalmából rendezett fesztiválon, Romániában. A cserekapcsolat ápolása, együttműködési szerződés aláírása.
- 2013. március 26.: MUSICA MUNDI 14. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny (szervező: Interkultur Kht. Bp.) EZÜST oklevél II. fokozat G1 kategória.
- 2013. május 9.: Éneklő Ifjúság kórusverseny, Mosonmagyaróvár: Arany oklevél. (KÓTA)
- 2014. május 1-5.: Fellépés a szentegyházi (Erdély) Gyermekfilharmónia zenei fesztiválján, Romániában (cserekapcsolat).
- 2014. május 8.: Lébény, rk. templom: országos minősítő kórusverseny, ARANY oklevél diplomával. (KÓTA)
- 2015.május 14. Halászi, Éneklő Ifjúság minősítő kórusverseny: Arany oklevél Diplomával és Év kórusa cím (KÓTA)
- 2015.május 21. Pünkösdi kórusfesztivál, budapesti Szt. Erzsébet-templom ( 17. kerület)
- 2016 május 6.: 30. Franz Schubert Chorwettbewerb, WIEN((Sing’n’JoyVienna2016) EZÜST oklevél V fokozat,G1 kategória (Ausztria)
- 2016.május 13.: Mosonmagyaróvár , Éneklő Ifjúság minősítő kórushangverseny, Arany oklevél „diplomával” (KÓTA)
- 2017.május 11. első Hegykői Éneklő Ifjúság minősítő kórusfesztivál, arany oklevél (KÓTA)
- 2017 májusában fellépés a szentegyházi Gyermekfilharmónia zenei fesztiválján (Erdély, Románia)
- 2018.május 11. Éneklő Ifjúság, Mosonszolnok, minősítő kórusfesztivál: ARANY DIPLOMÁVAL + ORSZÁGOS DICSÉRET
- 2019 májusában fellépés a szentegyházi Gyermekfilharmónia zenei fesztiválján (Erdély, Románia)
- 2022 és 2023 tavasza: pünkösdi kórusfesztivál, Bp. 17. kerületi Szt. Erzsébet-templom.
Referencia személyek:
- Pálfalvy A. János és László Balázs, megyei ének-zenei szaktanácsadók, Győr
- Záborszky Kálmán, a budapesti Szt. István Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója, az Örömkoncert karmestere.
- Hollerung Gábor, Liszt-díjas karmester, a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny alapítója és művészeti vezetője
- Haáz Sándor, karmester, az erdélyi Gyermekfilharmónia Magyar Örökség-díjas vezetője.
- Tóthné Mózer Annamária, művészeti vezető (Rotunda Kórus Alapítvány, Bp.)
- Vadász Ágnes, karnagy, középiskolai énektanár, a KÓTA
Hegykő, 2023.06.27.
Zambó Istvánné Piacsek Erzsébet
karnagy