Diákönkormányzat

A diákönkormányzat tevékenysége a tanórán kívüli programok szervezésére és lebonyolítására irányul. A szervezet egy pedagógus irányításával, a tanulók aktív részvételével működik. A pedagógus munkáját egy diákelnök segíti.

A diákönkormányzatban minden osztály egy tanulóval képviselteti magát.

Évente több rendezvény szervezésével igyekszünk színesebbé tenni az iskolában töltött időt.

Őszi papírgyűjtésünkkor-a tanulók szorgalmának és a lakosság segítségének köszönhetően-

minden évben jelentős összeggel gyarapítjuk a Diákönkormányzat bevételeit.

A novemberi Egészségvédő nap a testi és lelki egészség megőrzését segíti.

Vetélkedők során, játékos feladatokkal szereznek tanulóink ismereteket a helyes táplálkozásról és életmódról.

Meghívott vendégek által tartott érdekes előadásokkal, útibeszámolókkal is igyekszünk gyarapítani tanulóink ismereteit.

A decemberi télapóvárás főleg a kicsik számára jelent örömet, de a felsős tanulók is izgatottan várják a Mikulás ajándékát.

Az év talán legnagyobb szabású rendezvénye a diákok farsangi bálja. A jelmezfelvonulás után ki-ki a tombolán próbálhatja ki szerencséjét, majd következik a kifulladásig tartó tánc.

A Szülői munkaközösség és a Szülők támogatásának köszönhetően a farsang évről évre az egyik legsikeresebb programunk.

Tavasszal ismét megrendezzük a papírgyűjtést, mely általában az őszi sikerét is felülmúlja.

A gyermeknap kedvelt programja az akadályverseny és a „zsibvásár”, melynek során tanulóink játékos formában tanulnak meg bánni a pénzzel, miközben értékes tárgyak birtokába jutnak.

Szívesen ünnepeljük a gyermeknapot kirándulással, melynek során tanulóink megismerhetik hazánk természeti szépségeit, látnivalóit, de a közeli Burgenland nevezetességeit is felkeressük.

Hogy a tanév végén se szakadjunk el egymástól, nyári táborokat szervezünk diákjaink számára. A fürdés, a nyár örömei mellett kirándulások során szerzünk felejthetetlen élményeket. E táborok jó alkalmat kínálnak tanulóink alaposabb megismerésére és a köztük lévő baráti kapcsolatok erősítésére.

Kapcsolat

Cím

9437 Hegykő, Iskola u. 7-9.

E-mail cím

titkarsag@altisk-hegyko.sulinet.hu

Telefon

+36-99-/540-040

tovább

© 2011 | Fertő-táj Általános Iskola

Feki Webstudio @ 2011 - honlap, weblap, kereső-optimalizálás
ÖKOISKOLA: Iskolánk 2011. június 4-én, Budapesten ünnepélyes keretek között megkapta az ökoiskola címet.